Publisher's Synopsis
Kutatásaim során egy kulturálisan mélyen beágyazódott fogalomkört, illetve ennek irodalmi színtéren való kivetülését vettem górcso alá. Ez a bizonyos témakör nem más, mint a halálábrázolás írásos munkákban való megjelenése, melyhez jelen vizsgálódásom során Gozsdu Elek Tantalus címu kötetét tekintettem át. Hipotézisem értelmében a kötetben található kilenc novella szinte mindegyikében található több olyan érzékletes leírás is, amely vagy a fizikai, vagy a lelki (szellemi) halál valamilyen sajátos megvalósulását járja körül. Véleményem szerint emellett fontos kiemelni, hogy Gozsdu novelláskötetében érzékelheto egyfajta fokozódó feszültség, amelyet alátámaszthat az a tény, hogy a halál megjelenését az elso néhány novella csupán csak sejteti, késobb már a valóság szintjén meg is említi, míg végül a kötet utolsó elbeszélésében mintha már emberi test felruházásával is megpróbálná láttatni. A szerzo és az általam elemzett alkotások filozófiai hátterének áttekintése természetesen szerves részét képezte vizsgálódásaim megalapozásának, ezért jelen tanulmány bevezetéseképpen feltétlenül hasznosnak számít e tényezok rövid ismertetése, melyet a bevezetoben össze is foglalok.